DÖK

DÖK (Diákönkormányzat)DÖK

Diákönkormányzatunk elsődleges feladata az érdekvédelem, a tanulók jogainak képviselete mindenféle iskolai ügyekben. Az intézmény vezetősége a fontos dokumentumok megalkotásakor rendre kikéri a DÖK véleményét is.

Másik – a gyerekek által jóval kedveltebb – “profilja”: különböző programok (DÖK-nap, farsang, diszkók) megszervezése, illetve az azok előkészítésében és lebonyolításában való segítségnyújtás.

A Diákönkormányzat munkáját patronáló tanárok segítik.

A Diákönkormányzat képviselőit az osztályok delegálják (1 fő képviselő, 1 helyettes), vezetőit a DÖK első ülésén, általában szeptemberben választja meg a jelenlévő tagság.

A Mozgásjavító Diákönkormányzata két önálló egységből áll, általános iskolai (3-8. osztályig) és középiskolai részből (9-12. osztályig). Mindkettőnek külön elnöke van. Az előbbit Eizler Gréta vezeti, Suha Vivien aktív segítségével, az utóbbit Kancsó Péter.

Az általános iskolai DÖK minden hónap utolsó keddjén délután ülésezik, a középiskolai egység változó időpontokban, s főként akkor, amikor az elnök összehívja (egy-egy fontos ügy megvitatására).