Kollégium

Kollégiumi intézményegységkollégium3

Kollégiumunk két különálló épületben fogadja diákjainkat. A 2009-ben épült új rész és a rá következő évben felújított 100 éves Medgyes-ház összesen 120 diák befogadására képes. Jelenleg 10 db 12 fős, 1 db 3 fős apartmannal és egy kihelyezett tréninglakással működünk.

A legkisebb gyermekek (óvoda és 1-2. osztály) koedukáltan kerülnek elhelyezésre, felsőbb évfolyamoknál azonban – korra és nemre tekintettel – homogenizáltak a csoportok. A kollégiumi hely elfoglalásának feltétele az orvosi igazolás megléte, miszerint a gyermek csoportba járhat és fizikálisan képes az iskolai munkára. A kollégiumba kivételes esetekben külsős diákok is felvételt nyerhetnek.

A két kollégiumi épületből az iskola különálló épülete egy fedett folyosón keresztül, rövid sétával megközelíthető. A diákok intézményegységek közötti és intézményen kívüli közlekedése is jól felszerelt segédeszköz-parkkal támogatott (háromkerekű kerékpár, movita, moped, aktív kerekesszék).

Napi működés

Az egész napos iskola után 16 órától érkeznek a gyermekek a kollégiumba. Az apartmanok 2-3-4 szobásak, akadálymentes fürdő- és mellékhelyiségekkel. Az itt lakók napi rutinjához tartozik, hogy gyakorolják az önálló életvitel alapjait, mely speciális eszközökkel – mint emelhető fürdőkád, elektromos ágy és emelő berendezések – támogatott. Az apartman konyhája alkalmas arra, hogy a gyerekek önállóan készítsék el reggelijüket, vacsorájukat vagy egyszerűen egy szendvicset az iskolába.

Minden csoport 1 fő pedagógussal és 4 fő pedagógiai asszisztenssel működik, akik éjszakai műszakot is tartanak. Ergoterapeuta kollégáink minden nap ügyeletet tartanak, és folytatják az egyénre szabott mozgásfejlesztést egészen az esti órákig.

A betegszobai ellátás keretén belül nővéreink követik a gyermekek egészségi állapotát, a megbetegedett diákokat kezelik, intézik a gyógyszerezést, koordinálják a kivizsgálásokat.

Szabadidő

Szakköreink (sport- és kézműves foglalkozások, stúdiómunka, tánc, uszoda, színjátszás) az iskola helyiségeiben zajlanak, köszönhetően azok közelségének és kivételes felszereltségének.

A két kollégiumi rész között található hangulatos, jól felszerelt közösségi térben a gyerekek maguk szervezhetnek különböző programokat, akár egyénit, csoportosat, vagy akár az egész kollégiumi közösségnek szólót (filmklub, disco, karaoke, társasjáték, informatikai elfoglaltság).

Kollégiumunknak saját udvara van, ahol kerti mulatságokat, ünnepségeket, sportjátékokat is tartunk.

A kollégisták kimenő engedélyeinek elbírálásánál figyelembe vesszük az életkort, mozgásállapotot, tanulmányi eredményt, szülői kívánságot és a diákok közlekedési ismereteit.