Tréninglakás

Tréninglakás programlakóotthon

A Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Egységes Gyógypedagógiai, Módszertani Intézmény és Kollégium (a továbbiakban Intézmény) és a Zsótér Pál Alapítvány közösen indította el a 2003-as tanév második félévében a tréninglakás programját az iskolánkban tanuló mozgáskorlátozott diákság számára.

A program célja, hogy diákjaink felkészülhessenek az “ÉLETRE”, a társadalmi integrációra; felébresszük bennük az igényt az önállóságra, mialatt egyéni képességeknek, szükségleteknek, személyiségbeli érettségnek megfelelően optimális ellátást biztosítunk.

Intézményi filozófiánknak megfelelően tanulóinkat az önállóság elérhető legmagasabb fokára kell eljuttatni, amelyhez a tréninglakás program jó tanulási terepet ad. A lakás az iskola közelében, néhány trolibusz ill. villamos megállóra található. A mozgásfogyatékossági kategóriához igazodó berendezési tárgyakkal, segédeszközökkel felszerelt otthonban minden feltétel biztosított ahhoz, hogy gyermekeinket megismertessük az önálló életvitel lehetőségével – a saját korlátaik figyelembevételével. (70 nm2, 2 szobás, amerikai konyhával, terasszal). Fiataljaink a közös reggelek, délutánok és esték önálló és közös programjainak családias hangulata, megélése közben nagyobb önismeretre, tapasztalatra, önállóságra tesznek szert. A projekt végén értékelés, önértékelés történik.

Bekerülés:
Minden 7. , 8. osztályos és középiskolás gyermek, aki szabad akaratából, szülői engedéllyel, írásban dönt a részvétel szándékáról, bekerülhet a programba. A részvételből nem lehet a mozgásállapot súlyossága kizáró ok. A program a gyerekek egyéni képességeinek és szükségleteinek optimális kiaknázására épül, a diákok összetételének kialakítása a résztvevőkkel közösen történik. Minden program minimum 2 hétig, maximum 6 hétig tart. A résztvevők számára a bekerülés alkalmával egyénre szabott program készül – a fokozatosság elvének figyelembe vételével – tanáraik, mozgásnevelőik, szüleik bevonásával.

A program megvalósulása:
A tanulók szándéknyilatkozata, illetve szülői engedélyek alapján a körültekintően kiválasztott diákok elfoglalják a helyüket a lakásban, beköltöznek. Az otthonba kerülés első napján a felnőttekkel közösen megtervezik a heti, havi esetleg 6 heti programot. A napi egyéni program miatti változásokat a tanulók önállóan intézik.
A napi közlekedés az iskola és a lakás között tömegközlekedéssel, illetve az iskola autóbuszával valósul meg, a lehetőségek és a fokozatosság elve alapján. A diákok az iskolába a lakóotthonból napi bejáró tanulóként érkeznek, részt vesznek a tanítási órákon és az esetleges külön órákon, szakkörökön. A házi feladat elkészítése az otthonban történik, a gyerekek a napi órarendhez igazodva hozzák-viszik a tantárgyakhoz szükséges taneszközöket.
Hétköznap az ebédet és a tízórait az iskolában fogyasztják el. Az otthoni étkezés heti és napi étrend elkészítése után, önálló bevásárlással és az ételek elkészítésével történik. Felnőtt felügyeletet az Intézmény állományában lévő pedagógus és asszisztensek (2 fő) látják el, heti, ill. havi beosztás alapján.

A program főbb állomásai tehát az étrend megtervezése, a személyenként meghatározott pénzösszeg beosztásának megtervezése, egyéni képességeknek megfelelően főzés, tanulás, közlekedés, program-szervezés.

A programot 2003. február 10-i elindulása óta napjainkig több száz diákunk kipróbálta már.